Akik még néhány évvel ezelőtt szerették volna élvezni az éjszakai fürdőzés kellemes hangulatát, azoknak bizony erősen törniük kellett a fejüket, hogy pontosan melyik az a fürdő hazánkban, ahol erre van lehetőség. Ám manapság már egyre több helyen tudunk kellemes éjszakai fürdőt venni, hiszen elkezdett megerősödni Magyarországon is a fürdőkultúra. Egyre több strand, uszoda és fürdő nyílik az ország minden pontján, így Hazánkat egyre többen hívják a fürdők országának is.

Medenceépítés érdekel

A hazánkban található pancsolók nagy részére már igaz az, hogy a szaunákat, a gőzfürdőket már nem csak napközben, hanem a késő esti, vagy akár az éjszakai órákban is igénybe vehetjük, mint extra szolgáltatás. Akik imádnak a fürdőben lazítani, azok számára ez jó hír, hiszen mikor máskor lehetne igazán kellemeset pihenni, mint este, egy hosszú nap végén?

Budapest: Széchenyi Fürdő

Talán nincs olyan ember, aki ne látta volna még a fürdőről készült igen híres fotót, ahol az látható, ahogy a téli hidegben a gőzölgő vízben a szabad ég alatt sakkoznak a vendégek. A Széchenyi Fürdő Európa egyik leghíresebb és legnépszerűbb fürdőjének számít, építése még 1909-ben kezdődött, és 1913-ra tudták teljesen befejezni. A Széchenyi Fürdőben a kellemes éjszakai fürdőzésre minden nap van lehetőség, a nyitva tartás szerint a kültéri medencékben 22:00-ig, a beltéri medencékben pedig minden nap 19:00-ig mártózhatunk meg.

2018-as év tavaszi időszakában a Széchenyi Fürdő kültéri medencéit teljesen felújították, így a vendégek a legmodernebb és a legújabb medencéket 2018. június 1-vel tudták újra elfoglalni. A Fürdő folyamatos újításon megy keresztül, hiszen alig 2 éve lett készen hazánk első termál kaszkád hőlégkamrája is. Ez a speciális kamra a gőzfürdőzésre, illetve a szaunázásra hasonlít, ám ez az egyik legritkább szaunázási forma. Különlegessége abban rejlik, hogy a kaszkádját a saját termálvíz táplálja.

Szeged: Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdő

A szegedi termál- és wellness hely, a ma már több mint 100 éves Anna Fürdő gyönyörű, felújított műemlék épületében találgató meg. Az épület lényegében két szárnyra tagolódik, mivel a szolgáltatások elkülönülnek, lehetőségünk van külön – külön vagy kombinált belépőjegyet is vásárolni. A híres fürdő természetes gyógykincse az Anna víz, melynek külső felhasználása segíteni tud a mozgásszervi megbetegedéseken, különböző bőrproblémákon és belsőleg a légzőszervek gyógyításában is. A felújított Anna Fürdőben lehetőség van az éjszakai fürdőzésre minden hétköznap 21 órától egészen 24 óráig. A termál és a wellness részleg 20 óráig, a gyógyászati részleg pedig 19 óráig áll a rendelkezésünkre.

A szegedi Anna Fürdő jobb szárnyában találjuk meg a fürdő termál részlegét, mely kimondottan családok, barátok pihenését és teljes kikapcsolódását szolgálja. A kellemes gyógyvíz segít regenerálódni és a teljes pihenésben, ellazulásban is. Megépült a fürdőépület mellé a modern háromemeletes gyógyászati központ is, mely fizioterápiás ellátást is nyújt az ideérkező betegek számára. Ők orvosi javaslatra, beutalóval tudjál igénybe venni a gyógyászati részleget, ahol napi 4 órát tudnak eltölteni, szakorvosi ellenőrzés mellett pedig összesen négyféle kezelésen tudnak részt venni több héten keresztül.